Alice Oseman: Heartstopper

12 millióra büntettek egy könyvesboltot, mert nem fóliáztak le egy könyvet, amelyben melegek szerepelnek

Súlyos büntetést kapott egy könyvesbolt-hálózat, mert az ifjúsági könyvek között árultak egy ifjúsági könyvet, és nem csomagolták zárt fóliába. A Líra könyvkereskedést a Heartstopper – Fülig beléd zúgtam című regény miatt büntette meg a kormányhivatal. Ennek a képregénynek két középiskolás srác a hőse. Egyikük meleg, és beleszeret a másikba (aki viszont nem az). A könyv szerzője a brit Alice Oseman.

A büntetés 12 millió forint.

A magyar kormány álláspontja szerint a 18 évnél fiatalabbakra veszélyes, ha melegekről olvasnak, vagy egyáltalán megtudják, hogy van ilyen. Ezért hozták létre az úgynevezett „gyermekvédelmi törvényt”. A melegekről szóló műveket Magyarországon nem szabad az ifjúsági könyvek között árulni. A felnőtt könyvek közé is csak úgy kerülhetnek, ha zárt fóliába csomagolják őket, nehogy valaki véletlenül beleolvasson. A kormány szerint ugyanis ettől ő is meleg lehet. De még fóliában sem árusíthatók akkor, ha a könyvesbolt 200 méteres körzetében iskola vagy templom található.

Ilyen törvény egész Európában csak nálunk van, és az Európai Unió, valamint számos civil szervezet elítélte a jogszabályt, sőt uniós per indult az eltörléséért. A kritikusok azt mondják, nem lesz senki attól meleg, ha olvas róluk. A törvény szerintük inkább csak arra való, hogy a melegeket amúgy is utáló emberek úgy érezzék, a kormány velük együtt gyűlölködik. Erre utal, hogy a bírságolást éppen a szombati Pride-felvonulás, a budapesti melegfesztivál elé időzítették.

További probléma a törvénnyel, hogy a világirodalom, benne az irodalomtanterv anyaga bőségesen tartalmaz mind meleg szerzőket, mind ilyen szereplőket, és ezek kötelező vagy ajánlott olvasmányok.

A „gyermekvédelmi törvényről” és a körülötte kialakult vitáról bővebben holnap írunk.