Megpróbáljuk bemutatni, hogyan nézne ki egy nap a KisPolgár gyerekújságban. Július 13-át választottuk, egy viszonylag eseménytelen napot, így a fő anyagunk az inflációról szól, ami mindennap aktuális manapság.
A napi termés itt böngészhető.
A munka során újra kellett gondolnunk néhány dolgot, ami a sajtóban magától értetődik. Ilyen például, hogy a terepjárókról szóló cikkben hivatkozunk a párizsi alpolgármesterre, de nem nevezzük meg. David Belliard a neve egyébként, viszont ez az információ teljesen irreleváns az olvasóink számára. A munka és a gondolkodás folyik, és nem áll meg itt, hogy ősszel a startnál már magabiztosan írhassuk a szabad Magyarország első közéleti gyerekújságját.
Azzal továbbra is tisztában vagyunk, hogy nem minden gyereket érdekel minden téma: lesz, akit hidegen hagy a NATO, mást nem izgat, mi van a Marson. Élesben ezt tisztán látni fogjuk a statisztikákból, de mindig akadnak majd nehezebb, kevésbé akciódús, és mégis fontos hírek.
Fogós kérdés: vajon a gyermekvédelmi törvény tiltja-e, hogy a homoszexualitást megjelenítő könyvek elleni fellépésről beszámoljunk gyerekeknek? Egyáltalán a gyermekvédelmi törvényről írhatunk-e gyerekeknek, hiszen az is megemlíti a homoszexualitást? Ezen el kéne töprengenünk, ha tévéhíradó vagy nyomtatott újság lennénk, de így inkább csak tojunk rá.
Folytatjuk a gyűjtést a lap elindításához, küldetésünket itt támogathatja, kérdéseit pedig itt várjuk.