Újabb napot dolgoztunk fel, mintha már működne a gyerekújságunk. Július 28-án alkalmunk lett volna elmesélni az olvasni tudó gyerekeknek, hogy a többiek viszont már alig képesek felfogni a leírt szöveg jelentését. Vagyis az országos kompetenciamérés tragikus eredményét, a magyarázatokat és az ország szétszakadását.
Sinéad O’Connor halála két kérdést is felvet: mit kezdjünk azokkal a hírességekkel, akiket az olvasóink már hírből sem ismernek, pedig volt annyi hatásuk a mai világra, mint mondjuk Berzsenyi Dánielnek. Talán az a helyes, ha leginkább erről a hatásról beszélünk. Ez persze O’Connornál megint beleütközne a gyerekvédelmi törvénybe, hiszen a katolikus egyház elleni harca az írországi melegházasság-ügyi népszavazással teljesedett be. De hát ez egy app lesz, fóliázza le, aki tudja.
Lesznek még ufók, Barbie, vasútbezárás, és itt már megmutatjuk a délutáni híradót is, hiszen rendes újságolvasónak a mínuszos hír műfaját is ismernie kell. Jó szórakozást!
Folytatjuk a gyűjtést a lap elindításához, küldetésünket itt támogathatja, kérdéseit pedig itt várjuk.