Túl nagy autó kicsi utcában

Párizsban ráfizetnek a terepjárósok

Magasabb parkolási díjakat fog szedni Párizs városa a terepjárók tulajdonosaitól. Ezt a francia főváros alpolgármestere jelentette be.

– Itt nincsenek földutak meg hegyek, teljesen értelmetlen, hogy ilyenekkel járnak emberek – mondta. A párizsi városháza környezetvédelmi okokból próbálja visszaszorítani az indokolatlanul nagy autókat. Tény, hogy ezek a nehéz és drága kocsik nemcsak többet fogyasztanak, mint egy normális autó, de a gyártásuk is sokkal több kárt okoz a környezetnek, az utakat is jobban rongálják, és veszélyesebbek a gyalogosokra meg a többi autósra.

Terepjárókra bizonyos helyzetekben szükség van. Erdészek, gazdák, a nehezen járható vidéken élők és a katonák hasznukat veszik, hiszen arra tervezték őket, hogy elmenjenek sárban, hóban, hegymenetben, nehéz teherrel is. Viszont sokan csak divatból járnak ilyen autóval, miközben nem is mennek le vele az aszfaltról, már csak azért sem, mert félnek, hogy megkarcolja a bozót a drágaságukat.

A párizsi városvezetés a terv bejelentésekor megemlítette, hogy 1960 óta átlagosan másfélszer nehezebbek és jóval szélesebbek is lettek az autók. Eközben az utak ugyanazok maradtak, pedig azokat nem ekkora batárokra méretezték.

Párizs jelentősen bővíti a bicikliút-hálózatát is, amivel szintén az autózás visszaszorítását próbálják elérni. 2026-ig 180 kilométernyi kerékpárutat alakítanak ki, és hozzá 180 ezer bicikliparkolót. A cél az, hogy a városban mindenhová el lehessen jutni biciklivel.

(The Guardian nyomán)